Nyilván számos társadalomszociológiai oka van annak, hogy a kormányváltást szorgalmazó ellenzék vezető erejéből minden idők legelenszevesebb alakulata lett.
Azonban a mitomániában és kóros önimádatban szenvedő pártelnök,
aki egykor azzal robbant be a közéletbe, hogy lehallgatta gyermekei édesanyját, most mintha épp választóinak egy részét árulná el.
Magyar Péter hosszú interjút adott a Telexnek, amelyben többek között azt is mondta, hogy sokat tanul, s javára legyen írva: ezúttal
kibírt egy órát úgy, hogy nem sértette vérig az őt kérdező, felkészült újságírót.
Azonban nem is mondott semmit a szokásos paneljein túl. Látható pátosszal, önmaga nagyságától megrendülve dicsérte meg magát többször is, illetve elmondta, hogy
majd minden jó lesz, ha ők kerülnek hatalomra, most pedig minden szörnyű.
Ez így tisztességtelen, ennél a konkurensei egyenesebbek.
Mostanság ugyanis a következő témákról szól a politika: miképpen zárható le a szomszédunkban a háború. Erről semmit nem mondott, a párttársa esetleges ukrán titkosszolgálatokkal való kapcsolattartásáról érdemi választ nem adott.
Fontos téma a közbeszédben a hol átláthatóságinak, hol ellehetetlenítésinek nevezett törvényjavaslat ügye is.
Gulyás Gergely világosabb volt ebben a kérdésben; ő megmondta, hogy a visszamenőleges jogalkotást helytelenítené. Jelen sorok írója az egész törvény retorziós részét helytelennek véli, a transzparencia betartása esetén, de ennél fontosabb, hogy Magyar nem volt hajlandó ebben se pro, se kontra kiállni, azt mondta, majd jönnek ők, és akkor minden jó lesz.
Vagyis nincs erről véleménye. Vagy van, de azt nem mondja meg,
akárhogy is, a szavazóit ugyanúgy semmibe veszi, mint azt a szerencsétlent, akinek a telefonját a Dunába dobta.
Ugyanígy nem foglalt állást a Pride ügyében sem, az adópolitikájukat sem ismerjük, ahogy egyébként a képviselőjelölteket sem. Annyit mond, hol rejtett, hol kevésbé rejtett agresszióval, de mindig erős rajongással önmaga iránt, hogy
adj egy zsákbamacska-szavazatot rá, hátha a jackpot van ott.
Dobrev Klára pártjában elképesztő figurák vannak, szerintem rémisztő a baloldali adópolitikájuk, de van nekik, elmondják, vállalják, miként azt is, hogy ők hisznek az Európai Egyesült Állatokban, akár lajhár az, akár bögöly.
Karakteres, világos szavak, lehet velük vitatkozni, illetve lehet velük azonosulni.
A Kutyapárt határozott liberális irányvonala szintén értelmezhető, követhető, mi több, Kovács Gergely XII. Kerületi polgármesterként elérte, hogy a Városmajor részben közösségi finanszírozással újuljon meg – Tiborcz István ajánlott fel először jelentős forrást erre –, bérlakáspolitikájuk is okos.
Tetszhet vagy taszíthat az áru: de látod, mi az. A Tisza: maga a semmi és a tagadás.
A tagadás alapja az önimádat (jobb vagyok, mint Orbán), és a semmi alapja is valószínűleg maga Magyar Péter: fogalma sincs, miről mit gondol, ráadásul ami túlmutat önmagán, az irritálja is.
Azt mondja, majd a kormányzásuk bezzeg jó lesz. Ebből egyelőre a többi ellenzéki párttal tandemben csődbe vitt Budapest látszik, az érthetetlen rákosrendezői bevásárlás, illetve az, hogy
rácsodálkoznak a kiszámítható, törvényben körülírt adózási kötelességeikre.
A verseny jó, a Fidesznek is jót tesz, a színvonalas politikai diskurzus is jó. Utóbbira alkalmas a még megmaradt két kisebb ellenzéki párt, mert vannak gondolataik, amelyeket képviselnek. S teljesen alkalmatlan egy olyan erő, amely az összes elképzelhető megosztó kérdésre annyit válaszol, hogy
nem foglalok állást, hanem majd szavazzatok rám.
A rossz ízlés és a dagályosság mellett Magyar Péterről az embernek Cioran melankolikus szavai ugranak be:
„Minden csak látszat - de minek a látszata? A Semmié.”
***